ŐSZNEK ÉVADJÁN

Borongós árnyak egyre csak nőnek
Télbe nyúló ősznek az útjain.
Mi, akik még itt járunk az őszben
Látjuk, hogy egyre fogynak soraink.

Lassul a léptem, görnyed a hátam,
Mögöttem életnek sok terhe van,
S közben lemaradt tőlem hű Társam,
Az út ment tovább, s - folytattam magam.

Jaj annak, ki magára marad!
És kezét már nem fogja senki sem.
Körülveszi az árváknak kínja,
Nagy némaság s a gyötrő, síri csend.

Pedig egy segítő még maradt,
Kit nem ismertek egy élet alatt,
Nem hiányzotta szeretete sem:
"A szerető, gondviselő ISTEN"!

Megmenekül minden szegény árva,
Ki magányában Őt megismeri,
S Urát a Krisztusban - megtalálja,
Ki hűtlen gyermekét vállra veszi!

És felragyog az őszi Nap fénye!
Biztatón ontja majd lágy sugarát,
Ki rátalál Krisztus kegyelmére:
Boldog jövőt nyer! -"Az üdvnek Honát".

2001. CS. B.